Category

Egyéb
Nagy érdeklődés mellett Egerben is elindult a Szenior Akadémia az Eger Sikeréért Egyesület szervezésében, a Milton Friedman Egyetem koordinálásával.  A kurzus elsőssorban az ötven év feletti korosztályt célozza meg ingyenes előadásaival, őket kívánja támogatni és bátorítani, hogy aktív életet éljenek, s törekedjenek az élethosszig tartó tanulásra. Május 9-én már a második foglalkozást tartottuk meg. “Tanulni...
Szenior Akadémia indul Egerben, az Eger Sikeréért Egyesület kezdeményezésére! Az ingyenes előadásokra szeretettel várjuk az érdeklődőket a Megyeházán! Az akadémia előadásainak időpontjai: 2023. április 25. kedd, 16:00 óra: Dr. Jászberényi József: Az időskori életünk négy szintje (megnyitó) 2023. május 9. kedd, 16:00 óra: Dr. Jászberényi József: Idősbarát városok 2023. május 30. kedd, 16:00 óra: Kovács...
Az Egri Vízilabda Klub együttműködési megállapodást írt alá az Eger Sikeréért Egyesülettel. A megállapodás tárgya évente egy fiú és egy lány iskolakezdési támogatása, emellett a klub és az egyesület közötti szorosabb összefogás. Az Eger Sikeréért Egyesület és az Egri Vízilabda Klub pénteken két évre szóló, közös együttműködési megállapodást írt alá a Bárány uszodában. Forgó János...
A megemlékezésen résztvevők, mint minden évben, ezúttal is a Petőfi téren hajtottak főt az 1848/49-es szabadságharc és forradalom hősei előtt tisztelegve. Városunkban a pártok, intézmények, egyesületek, civil szervezetek és egyházi közösségek helyezték el a tisztelet és az emlékezés koszorúit jeles költőnk szobrának talapzatánál. Egyesületünk nevében Dr. Kiss Gabriella alelnök, Forgó János elnök és Szécsi Zoltán...
Egyesületünk tagjai minden év végén egy gálavacsorával és borkóstolóval egybekötött évzáró eseményen értékelik a mögöttük hagyott esztendőt. Az idei évzárót a Szépasszonyvölgyben, az Ostoros Családi Pincészetben rendeztük meg december 9.-én. Az évzárón jelen volt többek között Nagy Réka modell, televíziós műsorvezető, az egyesület elnökhelyettese és alapító tagja, Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Csank János...
November 17-én a Gál Tibor Fúzióban újra megnyitotta kapuit Eger egyik legkedveltebb üzleti klubja, a BizLounge. A vendég ezúttal Farkas József, a Sanatmetal vezetője volt. Az Eger Sikeréért Egyesület által szervezett BizLounge est keretében egy jó hangulatú pódiumbeszélgetésre, borkóstolóra, valamint kötetlen networkingre invitáltuk az érdeklődőket. A Farkas József által irányított cég nemzetközi tényező az egészségipar...
Az Eger Sikeréért Egyesület megalapítása óta minden évben ösztöndíjjal támogatja az arra leginkább érdemes egri tanulókat. Az egyesület ösztöndíjprogramjának keretében, immár évek óta tesz felajánlásokat a fiatalok támogatására. Idén a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium három tanulója részesült az egyesület ösztöndíjában. A 2022-es díjazottak, Bagi Bereniké, Müller Krisztián Norbert és Sike Martin voltak.
A pódiumbeszélgetés során megtudhattuk, hogy Szőke István nem így tervezte, de nem bánja, hogy így alakult — a hely édes rabságba ejtette. Egrinek vallja magát az egykori ingatlanos, aki ide érkezése óta a városnak azt a leglátogatottabb közösségi központját vezeti, amelyről sokan azt hiszik, hogy csak egy hely, ahol az emberek elköltik a pénzüket. Bölcs...
Újabb csillaggal gazdagodott pénteken az Egri Csillagok Sétánya, melyet az Eger Sikeréért Egyesület hívott életre. Kopcsik Lajos Oscar-díjas és Venesz-díjas, Guinness-rekorder, világ- és olimpiai bajnok cukrászmester posztumusz kapta meg az elismerést az “Egerért” kategóriában. Még tavaly decemberben döntött arról az egyesület, hogy Kopcsik Lajos mestercukrász kapja meg idén az Egri Csillagok Sétányénak legújabb díszkövét. A...
Újabb csillaggal gazdagodott pénteken az Egri Csillagok Sétánya, melyet az Eger Sikeréért Egyesület hívott életre. A hetedik csillagot Dr. Bitskey István Széchenyi-díjas irodalom- és művelődéstörténész, az MTA rendes tagja, Eger és Debrecen díszpolgára kapta. Szeptember 23-án az egri Érsek utcában avattuk fel az Egri Csillagok Sétányának legújabb díszkövét. A díj megalapítása óta először került sor...
Közéleti szereplők segítettek be a szüreti munkába az Egri borvidéken hétfőn. Az Eger Sikeréért Egyesület szüretén az egerszalóki szőlőben ragadott metszőollót és segített betakarítani a kékfrankost, a rosé bor alapját Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kiemelt társadalompolitikai ügyekért felelős miniszterelnöki biztosa, karöltve Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval és Szendrei Lászlóval, a NAK...
Idén második alkalommal került megrendezésre az Eger Sikeréért Egyesület teniszversenye. Az élet és az ország szinte minden területéről érkeztek sportkedvelők a tenisz kupára, közéleti személyiségek, üzletemberek mellett politikusok is ütőt ragadtak. Az időjárás próbára tette a szervezőket, hiszen az éjszakai kiadós eső után borús reggelre ébredtek. A szombaton kezdődő viadalra pénteken sorsolták ki a párosokat,...
Több turnusban, mintegy 160 egri és Eger környéki gyerek táborozását támogatja az Eger Sikeréért Egyesület. Mint ahogyan az már többször elhangzott az Eger Sikeréért Egyesület vezetőinek részérő, az egyesület a fiatalok támogatásával, a jövőbe kíván befektetni. Ennek szellemében szervez egyesületünk nyári tábort Kerecsenden. A gyerekek több turnusban vehetnek részt az egyhetes nyári táborban, ahol strandlátogatás,...
A Modus Rézfúvós Együttes térzenéje fogadta a Petőfi Sándor szoborhoz érkezőket késő délelőtt, majd az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet diákjai adtak méltó műsort az ünnephez. Mirkóczki Ádám polgármester ünnepi beszédét követően a pártok, intézmények, egyesületek, civil szervezetek és egyházi közösségek a tisztelet és az emlékezés koszorúit helyezték...
Megrázta a világot az Ukrajna ellen indított orosz támadás híre. A Kárpátalja felől menekülőknek minden segítség sokat jelent. Családok, idősek és fiatalok keltek útra a harcok sújtotta területekről. Az Eger Sikeréért Egyesület és a Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ folyamatosan igyekszik segítséget nyújtani azoknak, akik kénytelenek a háború pusztítása elől otthonaikat elhagyva menekülni. Nagyon...
Az Eger Sikeréért Egyesület elnöke a Megyeháza nyugdíjas klub tagjaival találkozott. Forgó János, interaktív beszélgetés keretében beszélt egyesületünk munkájáról, programjairól, terveiről. Egyesületünk igyekszik az idősebb korosztály tagjai felé is nyitni, ennek tekintetében olyan programokat is megvalósítani, ahol ez a generáció is aktívabban kapcsolódhat be az ESE mindennapjaiba.
Nacsa Olivér előadóművész, Kamera Hungária-díjas és Karinthy-gyűrűs humorista, producer volt a vendége az Eger Sikeréért Egyesület pénteki évzáró eseményének. Az egyesület tagjai minden év végén egy gálavacsorával és borkóstolóval egybekötött évzáró eseményen értékelik a mögöttük hagyott esztendőt. A pandémia miatt tavaly elmaradt évzárót idén, a Bolyki Pincészetben rendezték meg pénteken, ahol az est sztárvendége Nacsa...
A napokban átadott tanulmányi ösztöndíjak után, újra a tehetséges fiatalok támogatása felé fordult egyesületünk. Ezúttal tehetségkutató előadássorozatot szerveztünk, amelynek december 5-én az egri Uránia moziban volt a gálaműsora. Kilenc helyszínen, több mint kétszáz fellépőt tekintettünk meg, és ebből válogattuk ki azt a tizenhét produkciót, akik vasárnap délután az Uránia mozi színpadára léphettek.  Annak ellenére, hogy...
Az Eger Sikeréért Egyesület megalapítása óta minden évben ösztöndíjjal támogatja az arra leginkább érdemes egri tanulókat. Az egyesület ösztöndíjprogramjának keretében, immár évek óta tesz felajánlásokat a fiatalok támogatására. Forgó János elnök kiemelte, hogy az Eger Sikeréért Egyesület immáron hatodik alkalommal támogat tehetséges, középiskolás tanulókat városunkban. Idén az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti...
Katus Attila a sokszoros aerobik világ- és Európa-bajnok, táplálkozási szakértő, életmód tanácsadó és nem utolsó sorban sikeres üzletember volt az Eger Sikeréért Egyesület által rendezett BizLounge klub vendége péntek este a Cutler Fitness by Allureben. Katus Attilával Mester Sándor beszélgetett. (Forgó János, Katus Attila és Mester Sándor) Közel 30 éve dolgozik sportszakemberként, illetve életmód tanácsadóként...
Az Eger Sikeréért Egyesület azon dolgozik, hogy a városunk kulturális örökségét megőrizze, gyarapítsa és átadja az utókor számára. Ehhez illeszkedett a napokban befejeződött Sokoldalú Eger fotópályázat is. A megmérettetést tizenévesek részére írta ki az Eger Sikeréért Egyesület. A fiatalok fantáziájának megmozgatása volt a cél. Forgó János az Eger Sikeréért Egyesület elnöke kifejtette, hogy a fiatalokkal...
Zolcer János együtt dolgozott a Szovjetunió utolsó elnökével, Mihail Gorbacsovval, és hivatalból találkozott a világ folyását döntően meghatározó politikusokkal. George W. Bush, Helmut Kohl, Simon Peresz, II. János Pál pápa és Jasszer Arafat neve is megtalálható abban az illusztris sorban, akikkel Zolcer János személyes kapcsolatot ápolt. Kalandos életéről mesélt a BizLounge egri üzleti klub kedd...
Pénteken Sike András díszkövével gyarapodott az Egri Csillagok Sétánya. Az olimpiai bajnok birkózó, edző sport kategóriában másodikként kapta meg az Eger Sikeréért Egyesület által életre hívott kitüntetést. Sike András 1977-től az Eger SE, majd 1982-től a Ferencvárosi Torna Club birkózója volt. Pályafutása legjelentősebb sikere, az 1988. évi olimpián elért olimpiai bajnoki cím. Ebben az évben...
Eger szülötte a fővárosban zöld-fehér színekben lett naggyá, Szöulban az esélytelenek nyugalmával küzdött és ott pályafutása bearanyoztatott. Legendás a munkabírása és példamutató a patriotizmusa. Egerben a róla elnevezett csarnokban cseperednek a helyi utódai. Az Eger Sikeréért Egyesület által rendezett BizLounge őszi idénynyitójának vendége volt Sike András olimpiai bajnok birkózó. Sike András olimpiai bajnok birkózó volt...
Új elemmel bővült az Eger Sikeréért Egyesület idei programkínálata, szombaton első alkalommal rendezte meg meghívásos teniszversenyét az Eger Sikeréért Egyesület. A megmérettetésen közéleti személyiségek, üzletemberek, politikusok, művészek ragadtak ütőt. Az élet és az ország szinte minden területéről érkeztek sportkedvelők az első alkalommal kiírt Eger Sikeréért Egyesület Tenisz Kupára.  A versenyzők között feltűntek közéleti személyiségek, üzletemberek,...
“Mozgásba hozzuk a közösséget” elnevezéssel Egészség – Esély – Családi Napra várta szombaton az érdeklődőket és az egészségükért aggódókat a Zöldpanel Egyesület a Nemzedékek terére. Az eseményen az Eger Sikeréért Egyesület, a Heves Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központtal adományt gyűjtött a Regőczi István Alapítvány felhívására a koronavírus miatt árván maradt gyerekek megsegítésére. Jordán Péter az...
Nemzeti ünnepünk alkalmából. dr. Lőrincz György borászt és Sike András olimpiai bajnok birkózót, edzőt az Eger Sikeréért Egyesület tagját részesítette elismerésben Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője. Itt élünk Európa szívében, köszönettel és hálával tartozunk országunk megálmodóinak, elődeinknek, akik megőrizték a magyar szívet, a magyar lelket és a magyar gerincet. Nekünk, mai magyaroknak sem...
Elindult a térképes információgyűjtő felület az Egert elkerülő út megépítéséhez – jelentette be közösségi oldalán Nyitrai Zsolt Eger és térsége országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott pénteken. Az Egri elkerülő út tervezésének első lépése az alapadatok, adottságok, figyelembe veendő kötöttségek összegyűjtése. Ennek részeként a térképes felületen várnak minden olyan helyi információt, ami a nyomvonalvezetést, illetve az út...
Az Amerikai Egyesült Államokban élő Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója, Karikó Katalin az elmúlt héten Magyarországon járt. Mint ismert a biokémikus kutatása nagy mértékben hozzájárult az első koronavírus elleni vakcina kifejlesztéséhez. Hazalátogatásakor üzent az egrieknek is az Eger Sikeréért Egyesületen keresztül. Levelét Forgó Jánoson, az Eger Sikeréért Egyesület elnökén...
Már eddig is több neves sportolót és edzőt tudhatott soraiban az Eger Sikeréért Egyesület. Februárban Sike András az 1998-as szöuli olimpia bajnoka, a magyar kötöttfogású birkózó válogatott szövetségi kapitánya csatlakozott az egyesületünk tagságához. Egri születésűként a mai napig rendszeresen megfordulok a városban. Itt születtem, itt kezdtem el sportolni, itt él édesanyám. Városszerte nagyon sok pozitív...
Csank János labdarúgóedző, pályafutása során több neves hazai együttest is irányított. 1994-ben a Vác FC Samsung, 2001-ben pedig Ferencváros csapatával bajnoki címet nyert. 1996 és 1998 között a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya volt. Az Eger csapatát két alkalommal jutatta a második vonalból a legmagasabb osztályba.  Jelenleg a Vác FC szakmai igazgatójaként tevékenykedik. 1972-ben Ózdról...
Az Eger Sikeréért Egyesület megalapítása óta minden évben kiemelt célként határozza meg, hogy ösztöndíjjal segíti az arra leginkább érdemes egri tanulókat. Forgó János elnök kiemelte, hogy az Eger Sikeréért Egyesület immáron ötödik alkalommal támogat tehetséges, középiskolás tanulókat városunkban. Idén a Neumann János Gimnázium három tanulója részesült az egyesület negyvenezer forint értékű ösztöndíjában.
Az Eger Sikeréért Egyesület az elmúlt hónapokban a programszervezés területén ugyan kényszerpályára került, de a háttérben nem állt meg a munka. Számos, a város életét jobbá tevő elképzelésünk formálódik, emellett több, a korábban megismert és az egyesületünkkel szorosan összefonódó projekt is kialakítás alatt van. Ebbe a folyamatba illeszkedett bele a 2020-as Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából...
Az Eger Sikeréért Egyesület (ESE) évzáró vacsorát tartott a Leányka Bisztróban péntek este. Az esemény vendége volt Szőcs Géza Kossuth-díjas erdélyi magyar költő, politikus és Mága Zoltán hegedűművész is. Habis László polgármester és Harmati László vállalkozó sokéves, Eger iránt elkötelezett munkájukért egy-egy arany színű kitűzőt vehettek át az egyesülettől.