Nacsa Olivér előadóművész, Kamera Hungária-díjas és Karinthy-gyűrűs humorista, producer volt a vendége az Eger Sikeréért Egyesület pénteki évzáró eseményének.
Az egyesület tagjai minden év végén egy gálavacsorával és borkóstolóval egybekötött évzáró eseményen értékelik a mögöttük hagyott esztendőt. A pandémia miatt tavaly elmaradt évzárót idén, a Bolyki Pincészetben rendezték meg pénteken, ahol az est sztárvendége Nacsa Olivér Karinthy-gyűrűs előadóművész-humorista volt.
A rendezvény nyitányaként Forgó János az egyesület elnöke tartott rövid évértékelőt, ahol beszámolt arról, hogy az idei év háttérmunkával kezdődött, hiszen a járványhelyzetre való tekintettel a személyes kontaktusok korlátozva voltak. Ez idő alatt, mintegy ötven fővel bővült a taglétszám. Olyan neves személyek csatlakoztak az egyesülethez, mint Balogh Erika Jászai Mari-díjas színésznő, Csank János labdarúgó mesteredző, vagy Sike András olimpiai bajnok-birkózó. Az év második felében a korlátozások feloldása után, az egyesület intenzív munkába kezdett több rendezvény megvalósításával, így elmondható, hogy eredményes évet zárt. „Azokat az eseményeket maradéktalanul megrendeztük, amelyeket elterveztünk. Nagyon örülök, hogy ebben idén két újabb csillagot tudtunk avatni az Érsek utcában az Egri Csillagok Sétányán. Ebben az évben komoly teret kapott egyesület életében a tehetséggondozás, és a fiatalok támogatása. Ez így lesz a jövőben is. Rendeztünk ifjúsági tehetségkutatót, tanulmányi ösztöndíjak odaítéléséről döntöttünk és adtunk át immár ötödik alkalommal. A jövőt illetően az idén is sikeres rendezvényeinket és programjainkat szeretnénk folytatni, így bízom a sikeres 2022-es esztendőben.” – mondta el az Eger Sikeréért Egyesület elnöke.
A rendezvényen Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő, az Eger Sikeréért Egyesület alapító tagja elmondta: „Nagyon szép kezdeményezés, hogy azok az emberek, akik Egerben élnek és tevékenykednek, vagy Egerben jártak iskolába, de most már más városban, vagy más országban élnek, vagy éppen csak annyi a közük Egerhez, hogy szeretik Egert, szeretnek ide járni, ezek az emberek összefognak, és sokat tesznek azért, hogy Egernek legyenek sikerei, illetve a meglévő sikereket felhangosítsák. Így helyben is, országosan, és nemzetközi viszonylatban is minél több jó, és pozitív hír megy végig Egerről, az egri emberekről, az egri történésekről, az egri sikerekről.”
Oroján Sándor önkormányzati képviselő, aki megalapítása óta tagja az egyesületnek, elmondta: „A koronavírus után különösen nagy szükség van azokra a szervezetekre, amelyek közösséget tudnak teremteni, megtartani, építeni. Az Eger Sikeréért Egyesület pedig ilyen! Több száz tagja van ennek az egyesületnek és nagyon megtisztelő, hogy én is a tagok között lehetek. Az ilyen események, mint például ez az év végi gálavacsora, azt hiszem már úgy hiányoztak nekünk, mint egy falat kenyér. Évről-évre tudtunk itt találkozni, és sajnos ez tavaly a koronavírus miatt elmaradt. Idén végre újra együtt lehetünk, nagyon fontosnak tartom ezt a fajta közösségépítést.”
Nacsa Olivér a pódiumbeszélgetésen kifejtette, fontos számra a lokálpatrióta tevékenysége, melyet ő Budapesten az I. kerületben képvisel, itt Egerben pedig az Eger Sikeréért Egyesület teszi ugyanezt. Fontos, hogy mindig ott legyen bennünk, mert ez az identitás része, ezzel így vannak azok is, akik az egri egyesület tagjai is. Fontos, hogy büszkék legyünk arra, hogy honnan jövünk, hol élünk – fogalmazott a népszerű humorista.
A rendezvényen került átadásra az „Aranykitűző díj” amellyel azoknak a tagoknak a munkáját ismertük el, akik az adott évben sokat tettek az egyesületért. Idén Gay Krisztina médiaszakértő, és Dr. Csetneki Attila jogász munkáját díjazta az egyesület elnöksége. Gay Krisztina 2018-óta tagja az egyesületnek, amelynek 2019-ig alelnöke volt. Sajtómegjelenésekkel és rendezvények szervezésével segítette az egyesület munkáját. Dr. Csetneki Attila szinte az egyesület születése óta jogi tanácsadással és a tagok számára havi rendszerességgel meghirdetett ingyenes jogi tanácsadással segítette az egyesületet.