Idén második alkalommal került megrendezésre az Eger Sikeréért Egyesület teniszversenye. Az élet és az ország szinte minden területéről érkeztek sportkedvelők a tenisz kupára, közéleti személyiségek, üzletemberek mellett politikusok is ütőt ragadtak.
Az időjárás próbára tette a szervezőket, hiszen az éjszakai kiadós eső után borús reggelre ébredtek. A szombaton kezdődő viadalra pénteken sorsolták ki a párosokat, ahol a mezőnyt a játékerő alapján két csoportra osztották a szervezők. Az egyik csapat a fedett csarnokban keményborításon, míg a versenyzők másik fele, szabadban salakpályán kezdte meg a versenyt. Kiélezett küzdelemnek lehettünk szemtanúi mindkét helyszínen. A fedett csarnokban a Szőke István, Utassy Imre duó győzedelmeskedett, míg a salakpályán a balatonfüredi Dr. Veres Gábor, Vida István kettős szerezte meg a győzelmet.
Idén is sor került az Ebner Béla újságíróról elnevezett különdíj átadására. A díjat minden évben a tornán legjobban szereplő egri versenyzők kapják. A serleget ezúttal Honfi Gábor, Ebner Béla közeli barátja a Szuperinfó hálózati igazgatója adta át Szőke Istvánnak és Utassy Imrének.
A verseny kapcsán Forgó János elnök elmondta: Az idei verseny is jó propagandája volt a szabadidősportnak, ezen belül is a tenisznek. Az ESE a különböző közéleti tevékenységei közé a tavalyi évben építette be a sporttal kapcsolatos elképzeléseit, így született meg a teniszverseny megrendezésének gondolata. A jövő évben tovább szeretnénk bővíteni az eseményt, így a páros mellett egyéniben is megrendezésre kerül a viadal – tudtuk meg az Eger Sikeréért Egyesület elnökétől.