Ismét ütőt ragadtak az Eger Sikeréért Egyesület teniszversenyén

0

Harmadik alkalommal rendezte meg a társasági tenisz tornáját az Eger Sikeréért Egyesület. Az élet és az ország szinte minden területéről érkeztek sportkedvelők a tenisz kupára, összesen 16 versenyző ragadott ütőt szeptember első hétvégéjén Egerben.

Az ESE a különböző közéleti tevékenységei közé a 2021-ben építette be a sporttal kapcsolatos elképzeléseit, így született meg a teniszverseny megrendezésének gondolata – mondta el az Eger Sikeréért Egyesület elnöke.

Páros mérkőzéseket tartottunk szombaton az Investben, igen kedvező időjárás mellett.

A fő cél jelen esetben nem kimondottan a győzelem és a minél jobb eredmény volt, hanem hogy jó érzésekkel teli sportos napot töltsenek együtt – hangzott el a résztvevőktől.

A díjak mellett egy különdíjat is átadnak, amelyet a tragikus hirtelenséggel elhunyt újságíróról, egyesületünk egykori tagjáról, Ebner Béláról neveztek el.

Helyezések:

I. hely Szőke István – Varga Ottó

II. hely Dr. Veress Gábor – Kupcsik György

III. hely Forgó János és Forgó Jánosné

Az Ebner Béla díjat minden évben a legjobb egri páros veheti át, így idén a Szőke István – Vargó Ottó párost illette meg a díj, amelyet Honfi Gábor az egyesület alelnöke, Ebner Béla barátja adott át.