A Szenior Akadémia ötödik előadása az ESE szervezésében

0

A szenior akadémia ötödik előadást hallgathatták meg kedden a Megyeházára látogatók. Ezúttal a Nyíregyházi Egyetem oktatója Dr. Kerülő Judit várta az érdeklődőket.

A szervező Eger Sikeréért Egyesület nevében Forgó János elnök köszöntötte az érdeklődőket, majd ezt követően Dr. Kerülő Judit az időskori memóriafejlesztés területére kalauzolta el a szépszámú közönséget.

Hogyan őrizzük meg a szellemi frissességünket? – tette fel a kérdést az oktató a közönségnek, kijelölve ezzel az előadása vezérfonalát, majd ezt tovább göngyölítve, Kerülő Judit mindnyájunk óhaját fogalmazta meg egy mondatban: „ A várható élettartamot, korlátozottság nélkül éljük meg!” Egy 2020-as statisztika szerint ma hazánkban a hölgyek esetében 79, míg a férfiak tekintetében 73 év az átlagéletkor.

Ahogyan az előadó kifejtette, sajnos az érzékszervi változások egy idő után minőségi változásokat idéznek elő az életünkben. A demencia kapcsán elmondta, az életkorral növekszik annak esélye, de nem kötelezően érint minden embert. A 60-64 éves korosztályban a lakosság mindössze 1 százaléka, míg a 85-89 korosztály tekintetében 27 százalék az érintett.

Dr. Kerülő Judit előadása utolsó harmadában tért rá arra, hogy mit tehetünk a demencia elkerülésének érdekében. Kijelentette, sajnos csodagyógyszer egyelőre nem létezik, azonban sokat tehetünk a megelőzés érdekében! A rendszeres testmozgásnak köszönhetően, az edzettebbek agyának szürke és fehér állománya jobban megtartja állagát, szemben az edzetlenebbekkel – tudhattuk meg az előadótól.

A rendezvény végén, az oktató különböző fejtörőkkel tette színesebbé, az amúgy is nagyszerű előadását.

Az Eger Sikeréért Egyesület támogatásával életre hívott Egri Szenior Akadémia most nyári szünetre vonul, de szeptember 5-én Dr. Tóth Eszter előadásával ismét megnyitja kapuit.