Nemzeti emlékhelyet jelölő sztélét avattak az egri várban szombaton, az Egri Vár Napján. Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője elmondta: ma hasonló a feladatunk, csak más eszközökkel, mint az egykori várvédőknek. Meg kell védenünk Magyarországot és Európát.
Az elmúlt napokban Magyarország egyik legismertebb hangja Kautzky Armand Jászai Mari-díjas színművész, szinkronszínész is csatlakozott az Eger Sikeréért Egyesülethez. Mint ismert Kautzky Armand Egerben született és mindig is nagy tisztelettel fogadja szülővárosa felkéréseit, meghívásait. Így nem véletlen, hogy örömmel lépett be az immáron 100 főt soraiban tudó ESE-be!
Mióta Nagy Réka megnyerte a a magyarországi Topmodell leszek versenyt jelentős nemzetközi karriert futott be, amelynek köszönhetően Európa számos országában, de az Egyesült Államokban is élt. A gyönyörű, egri születésű topmodell ezalatt megismerkedett az adott ország kultúrájával, az ott élő emberek hétköznapjaival, s nem utolsó sorban barátokra talált.
Idén 15 éve, hogy olimpiai aranyérmet szerzett férfi vízilabda válogatottunk Sidneyben. Utána még Athénban és Pekingben is felért a csúcsra a magyar csapat! Mindhárom sikerben oroszlán részt vállalt Szécsi Zoltán háromszoros olimpiai bajnok pólós!
Kovács Kati, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, dalszövegíró 50 éve a magyar zene és természetesen szülővárosa Eger és Heves megye nagykövete, így nem volt kérdés számára, hogy elvállalja-e a felkérést, és az egyesület tagjaként még többet dolgozzon Egerért, még jobban öregbítse hírnevét.
Eger modern, pezsgő kulturális központtá válásának elősegítését tűzte ki céljául az újonnan létrejött Eger Sikeréért Egyesület. A szervezet megalakulásának egyik kezdeményezője, illetve alapítója Nyitrai Zsolt, a megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos, Eger és térsége országgyűlési képviselője.
Jogász-közgazdász, a Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozat) kitüntetett, Kunszentmiklós város és Szakoly község díszpolgára, alapítótag
Az Eged hegy páratlan látványával a háttérben a mai napon bejelentették, hogy megalakult az Eger Sikeréért Egyesület. Hiszen, a valóban csodálatos, a világon is egyedülálló szőlővel beültetett helyszín egybeforrt Eger városának nevével, a szőlő és borkultúrával és a mindezt övező hagyományokkal.