Közgazdász, alapítótag
Az Egerben töltött diákéveket követően a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát és ösztöndíjasként tanult az Amerikai Egyesült Államokban is. Szakmai pályáját befektetési bankárként kezdte, 1998 és 2006 között a CA IB Tőkepiaci Tanácsadó Rt. igazgató helyettese, majd igazgatósági tagja, ahol pénzügyi tanácsadóként működött közre a társaság kiemelt privatizációs és egyéb vállalatfelvásárlással kapcsolatos ügyleteiben. 2006-ban vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a budapesti közüzemek számára komplex számlázási szolgáltatást végző Díjbeszedő Holding Zrt-hez. 2006-2010 között a DBH stratégiai és üzletfejlesztési vezérigazgató-helyetteseként irányította a teljes Díjbeszedő Csoport stratégiai terveinek kidolgozását és azok projekt szintű megvalósítását. 2010 óta a Társaság legnagyobb leányvállalatának, a Díjbeszedő Faktorháznak a vezérigazgatója.
Ezen kívül számos, a Magyar Posta és az FHB Bank közös irányítása alá tartozó társaságban tölt be felügyelő bizottsági és igazgatósági pozíciót.
Szabadidejében többek között társadalmi szervezetek munkáját segíti. Kuratóriumi elnök két alapítványban, a krónikusan beteg és lelki traumát átélt gyerekek mese- és művészetterápiás foglalkozásokkal, valamint élményprogramokkal történő gyógyítását végző Mosoly Alapítványban és a szociális okokból rászoruló határon túli magyar gyermekek táboroztatásával foglalkozó Napernyő Alapítványban.
Jelenleg Budapesten él, nős, három gyermek édesapja.