Kovács Nimród

0

Borász, nemzetközi üzletember, alapítótag

kovacs_nimrod-638x613

Kovács Nimród Budapesten született. 1971-ben hagyta el Magyarországot. Kalandos életutat járva a Coloradói Egyetemen szerzett nemzetközi kereskedelemből diplomát 1977-ben. Marketingigazgatóként 1982-ben kezdte kábeltelevíziós pályafutását a Denveri United Cable Television Corporationnél. A rendszerváltást követően hazatért Magyarországra és megalapította a Kábelkom nevű cégcsoportot. A  Kábeltellel való egyesülésből alakult meg 1998-ban, a UPC Magyarország  Kft. A UPC közép-európai csoportjának elnöke.

A borászattal foglalkozva első lépésként többedmagával létrehozta azt a kereskedőcéget, amely Takler- Vylyan-, Demeter Zoltán és Nyakas-borokat exportált az Egyesült Államokba. Ezt követően 2000-ben stratégiai és befektetői kapcsolatot alakítottak ki a Pók-Polónyi Pincével, amelyet később teljes egészében megvásároltak és átkereszteltek Monarchia Winery-re. Ezt követően szőlőterületeket vásárolt üzlettársaival a Nagy Eged-hegyen és Noszvajon.  Ezzel egy időben a Monarchia-kereskedő cég az Egyesült Államokban megvásárolta a patinás Matt Brothers kereskedő céget, így alapítva meg a Monarchia Matt International-t, amely komoly értékesítési piacot generált az USA-ban a magyarországi borok számára.

Kovács Nimród bevallása szerint akkor még csak lelkes amatőrként foglalkozott a borokkal, ám Eger és környéke egyre inkább bűvöletébe kerítette az üzletembert. Szerinte Eger és a várost övező vidék egyik különlegessége az, hogy a friss üde reduktív bortól a késői szüretelésű, akár botrytises nedűig szinte minden típusú bor elkészíthető a borvidéken. A terület változatossága és gazdagsága szinte egyedülálló. Bevallása szerint az utóbbi évtizedekben óriásit fejlődött a borvidék, de ebben a fejlődésban még hosszú út áll előtte.

Kovács Nimród maga mögött hagyva a Monarchia márkanevet, saját nevén folytatja tovább a borokkal való ismerkedést.

A Verőszalai pincesoron – többek között Pók Tamás pincéjét is megvásárolva – négy pincét kötött össze és renováltatott. A műemlékvédelem alatt álló épületeket példaértékűen újította fel.

2005-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével. 2018 nyarán a rangos nemzetközi VinAgora versenyről két nevezett bora is aranyéremmel tért haza: a 2015-ös Furmint és 2011-es NJK is a dobogó legfelső fokára állhatott.