Puhl Sándor emlékére avattak domborművet Egerben

0

Négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének Puhl Sándort, akinek emlékére domborművet avattak Eger belvárosában. Az alkatos megszületését az Eger Sikeréért Egyesület is támogatta.

A négy éve elhunyt játékvezető tiszteletére avattak emléktáblát Eger belvárosában július 17-én. Az 1994-ben világbajnoki döntőt vezető Puhl Sándor a napokban lett volna 70 éves. Az Eger Sikeréért Egyesület által is támogatott dombormű, Rostás Bea Piros munkája.

Az ünnepség előtt barátai, ismerősei emlékeztek meg Puhl Sándorról.  Elsőként Berzi Sándor, az MLSZ korábbi főtitkára emlékezett a játékvezetőre, és elmondta: Puhl Sándor édesanyja biztatására kezdte a szakmát. 1970-ben Mezőkövesden vezette első mérkőzését, majd nyolc év elteltével már NB II-es és NB III-as összecsapásokon dirigált. 1984-től az NB I-ben bíráskodott, nemzetközi mérkőzéseket pedig 1988-tól irányított.  Berzi Sándor felidézte, hogy Puhl Sándor felkészült és rátermett játékvezető volt, aki a kritikus helyzetekben is higgadt döntéseket tudott hozni. 1994-1997 között négyszer választották a világ legjobb játékvezetőjének. Utolsó hazai mérkőzését 2000-ben vezette az NB I-ben. Ezt követően sportvezető lett, az MLSZ és a FIFA bizottságaiban dolgozott, de többször láttuk őt televíziós szakkommentátorként is.

Vágner Ákos polgármester méltatásában elmondta, Puhl Sándor sokaknak mutatott példát azzal, hogy a falusi pályáktól a nagy nemzetközi stadionokig jutott, mégis tisztában volt vele, honnan indult, hol voltak a gyökerei.  Vágner Ákos hozzátette, a dombormű nem csak emléket állít Puhl Sándornak, hanem a város szeretetét és tiszteletét is kifejezi az egykori játékvezető iránt.