Nyitrai Zsolt Eger és térség országgyűlési képviselője, az Eger Sikeréért Egyesület alapító tagja, az interjúban elmondta: Az új M25-ös gyorsforgalmi út megvalósításával egy nagyon régi álom vált valóra. A megyeszékhelyek összekötése az autópályákkal komoly stratégiai gondolkodást mutat a kormányzat részéről. Ahhoz, hogy Eger és térsége fejlődése léptéket tudjon váltani, az kell, hogy összekössük városunkat a fővárossal, Budapesttel. Azt várjuk ettől az úttól, hogy a közlekedés biztonságosabbá váljon, hogy az Eger-Budapest távolság lerövidüljön, illetve azt várjuk, hogy még több turista és még több vállalkozás érkezzen a városba – mondta el Nyitrai Zsolt a TV2 Mokka című műsorában.
Az új M25-ös út átadása kapcsán Nyitrai Zsolt hozzátette, az új cél, hogy idővel megépülhessen az Eger városát elkerülő út, hogy ilyen módon is tehermentesüljön a város az átmenő forgalomtól.