Claudia Cardinale volt az Egri Klasszikus Film Maraton a díszvendége

0

Claudia Cardinale, a Volt egyszer egy vadnyugat című film világhírű olasz színésznője indította útjára az I. Egri Klasszikus Film Maratont. A négy napig tartó eseményen, az olasz színésznő mellett, számtalan hazai híresség is városunk vendége volt.

ClaudiaCardinale
Claudia Cardinale az Uránia Moziban

A Kepes Intézet előtti színpadon tartott megnyitó ünnepségen részt vett Habis László, Eger polgármestere mellett Ráduly György a Magyar Nemzeti Filmarchívum vezetője is. Mint elmondta, rengeteg olyan magyar vonatkozású film és filmalkotó van, – nem csak a határainkon belül, hanem azokon kívül is – amik és akik bemutatása mindannyiunknak örömteli esemény lehet, s talán hozzájárulhat ez a film maraton, hogy ezek az általános műveltség részévé váljanak.

A rövid megnyitót egy pódiumbeszélgetés követte az Uránia Mozi nagytermében, ahol Gay Krisztina, a TV Eger főszerkesztője, az Eger Sikeréért Egyesület alelnöke kérdezte az idén 80 éves színésznőt.

Claudia Cardinale egyébként igazi világpolgár, szicíliai apától és francia anyától született Tuniszban és jelenleg Párizsban él. Így aztán a beszélgetés is három nyelven zajlott, a magyar kérdésekre franciául és angolul is válaszolt a Művésznő.

A megnyitóról, beszélgetésről szóló tudósítás, illetve az azután készített interjú itt olvasható.

A Tv Eger hamarosan a műsorára tűzi a teljes beszélgetést, de egy kis ízelítőt mi is tudunk mutatni belőle:

(Forrás: Eger Hírek)