Az Eger Sikeréért Egyesület az elmúlt hónapokban a programszervezés területén ugyan kényszerpályára került, de a háttérben nem állt meg a munka. Számos, a város életét jobbá tevő elképzelésünk formálódik, emellett több, a korábban megismert és az egyesületünkkel szorosan összefonódó projekt is kialakítás alatt van. Ebbe a folyamatba illeszkedett bele a 2020-as Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából indított rendezvénysorozatunk első állomása is, ahol Dr. Wencz Balázs, a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatója tartott egy meglehetősen részletes előadást a trianoni békediktátumról, annak előzményeiről és az életünkre gyakorolt hatásiról. Előadássorozatunk keretében egyesületünk az emlékév alkalmából több neves történész meghívását tervezi. Segítségükkel az érdeklődők átfogóbb képet kaphatnak a nemzetünket ért sorsfordító történelmi eseményekről és azok, napjainkat is érintő hatásairól. A rendezvény végén Honfi Gábor elnök ismertette az Eger Sikeréért Egyesület 2020-as terveit.