Kilenc milliárd forintból újul meg Eger szimbóluma

0

IMG_3310

A Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében újabb csaknem kétmilliárd forintból folytatódik az Egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése – jelentette be Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a beruházás programbemutató sajtótájékoztatóján és alapkőletételi ünnepségén.

IMG_3089
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője és Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára Habis László, Eger polgármestere társaságában az egri várban (Fotó: Ebner Béla)

Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára elmondta, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében 39 műemlék – 20 kastély és 19 vár – újul meg. Ezek új funkciókkal is gazdagodnak annak érdekében, hogy – adottságaikhoz igazodó módon – megfeleljenek a mai turisztikai igényeknek.

IMG_3136
Tuzson Bence, a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára (Fotó: Ebner Béla)

„Az Egri vár nem csupán egy műemlék, hanem egy nemzeti szimbólum, mely azt üzeni az utókornak: ha van akarat és elhatározás, akkor meg lehet védeni egy országot, annak kultúráját és jövő nemzedékeit” – fogalmazott az államtitkár. Ezeknek a falaknak lelke, közösségteremtő ereje van, ezért kiemelt jelentőségű feladat az épületegyüttes felújítása és turisztikai célú fejlesztése, mely több lépcsőben Magyarországon, egyedülálló módon összesen mintegy 9 milliárd forintból valósul meg.

IMG_3218
Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos (Fotó: Ebner Béla)

Dr. Virág Zsolt miniszteri biztos arról beszélt: évente 400 ezer feletti látogatójával az egri Magyarország legnépszerűbb vára, ez is indokolja a magas támogatási összeget a kastély és várprogram összességében mintegy 59,5 milliárd forintos költségvetéséből.
A részletekről elmondta: a várhatóan másfél évig tartó beruházás keretében számos egyéb rekonstrukció mellett a 16. századi állapotot idéző módon állítják majd helyre a Varkoch-kapubástyát, ehhez kapcsolódóan pedig a korabeli szerkezetű, működőképes felvonóhidat. Emellett a fejlesztés meghatározó eleme a délnyugati ágyúdombban épülő látogatóközpont és az a vár, illetve a környék történelmét megelevenítő film, amelyet az itt kialakított modern vetítőteremben láthat majd a nagyközönség.

IMG_3198
Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője (Fotó: Ebner Béla)

Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője kijelentette: az egri vár a magyar szabadságszeretet, nemzeti függetlenség, a világra szóló magyar diadal jelképe.
„A falak és velük együtt a város, az ország egykori védelmezőihez hasonlóan ma sem tűzhetünk ki más célt, mint a haza védelmét, amikor egy modernkori népvándorlás keretében, idegen kultúrából érkező népek döngetik kapuinkat.”

IMG_3281
Habis László, Eger polgármestere Dobó kardjának kicsinyített mását helyezte el az alapkőbe elhelyezett időkapszulában (Fotó: Ebner Béla)

Habis László, Eger polgármestere rámutatott: 2010 óta folyamatos Eger idegenforgalmának minőségi és mennyiségi növekedése és ebben nagy szerepe van a várnak. Hozzátette: Tavaly 665 ezer vendégéjszakával a 23 megyei jogú város közül Eger volt a leglátogatottabb. E mutatóban a növekedés 2013 óta 65 százalékos.
Emlékeztetett: a nemrégiben itt lezárult 2,1 milliárd forintos beruházás megalapozta a vár nagyívű fejlesztés-sorozatának folytatását. A városképi szempontból is meghatározó projektek Eger történelmének fénykorát jelentik.

IMG_3387
Az alapkőletétel ünnepélyes pillanata (Fotó: Ebner Béla)

Az épület „Az Egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése” című projekt (GINOP-7.1.1-15-2016-00009) keretében 1 500 000 000 forint Európai Uniós forrásból újul meg, amelyet Magyarország Kormánya 460 000 000 forintos hazai támogatással egészített ki. A projekt összértéke 1 960 000 000 forint.

IMG_3440
Kézben az alapkő fedlapja (Fotó: Ebner Béla)

A műemlék felújítása a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. vezetésével és két konzorciumi partner bevonásával, Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatával és a Dobó István Vármúzeummal együtt valósul meg.

IMG_3533
Tuzson Bence és Honfi Gábor, az Eger Sikeréért Egyesület elnöke az egri vár fokán (Fotó: Ebner Béla)