Az Eger férfi vízilabdacsapatának tisztújító közgyűlésén megválasztották a klub új elnökét Szécsi Zoltán személyében. A háromszoros olimpiai bajnok korábbi hálóőr vezetőként tér vissza egykori klubjába. Szécsi Zoltán célja „az eddigi sikerek folytatása, további sikerek elérése, az előrelépés.”
Fotó: Ebner Béla
Szécsi Zoltán megválasztását követően köszönetet mondott a klub korábbi vezetésének, illetve valamennyi edzőjének és munkatársának, akik a munkájukkal hozzájárultak az elmúlt évek sikereihez.
– Lehetőség és egyben felelősség is, átérzem a feladat komolyságát – nyilatkozta az Eger Híreknek Szécsi Zoltán, akit a közgyűlés egyhangúan támogat törekvéseiben. – Úgy gondolom, nagyon ütős elnökség jött össze, bízom benne, hogy egy még felfelé ívelőbb pályát tud majd rajzolni az egri vízilabda – tette hozzá a frissen megválasztott elnök.
A tagság új elnökséget is választott, amelynek célja, hogy az anyagi értelemben lépjenek előbbre, biztos alapot nyújtva ezzel a klub fejlődéséhez. Ahogyan az az egrivizilabda.hu honlapon napvilágot látott közleményben is olvasható: „Az új elnökség feladatának tekinti, hogy dinamikus csapatot alkotva, mindenben segítse az új elnök munkáját”