Egerben születtem. Szüleim elismert pedagógusok. Tanulmányaimat szülővárosomban végeztem. Mind a Gyakorló Iskolában, mind pedig a Dobó István Gimnáziumban angol nyelvi tagozaton tanultam, amelynek későbbi pályafutásom alatt nagy hasznát láttam. Az utolsó gimnáziumi éveket magántanulóként fejeztem be. Ennek oka az volt, hogy modell pályafutásom ekkor vette kezdetét. Eredetileg sportpszichológiára készültem, de időközben megnyertem a magyarországi Topmodell leszek versenyt, s ezáltal közel kerültem a média világához, s letettem az eredeti elképzelésemről. Végül Budapesten kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat, kommunikáció és médiatudomány szakon, majd ezek után mégis Egerben diplomáztam.
A modellkedés számomra mindig is többről szólt a külsőségeknél. Munkám során nem csak Európa számos országában, de Amerikában is élhettem. Az utazások alkalmával betekintést nyerhettem az adott ország kultúrájába, az emberek hétköznapjaiba, s nem utolsó sorban barátokra találtam. Ezek az életre szóló tapasztalatok az identitásom részévé váltak. De bárhol is jártam a világban, Egerbe visszatérni, mindig nagyon jó érzéssel töltött el. A vándor életemnek köszönhetően talán még jobban megbecsültem mindig is a városomat. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hogy ezt a helyet hívhatom otthonomnak.
Még mindig érdekel a fotómodell pálya, melynek ugyanúgy vannak előnyei, mint árnyoldalai. Megbecsült nevekkel dolgoztam, s dolgozom a mai napig együtt, amit csodálatosnak tartok. Még mindig tartogat a szakma új kihívásokat számomra.
Az életemben pár hónapja egy új szenvedély is helyet kapott, ami nem más, mint a színészkedés. Korai lenne erről még bármit is mondanom, de megtisztelő volt együttdolgozni olyan nevekkel, mint például Jean-Pierre Jeunet. Nemrég fejeződött be egy HBO sajátgyártású sorozatnak (Aranyélet) a forgatása is, melyben szintén lenyűgöző színészekkel dolgozhattam együtt.
A tanulmányaimat sem fejeztem be, most fogom elkezdeni a londoni Health Science Academy táplálkozástudományi szakát.