Újabb olimpiai bajnok az Eger Sikeréért Egyesület tagjai között

0

Már eddig is több neves sportolót és edzőt tudhatott soraiban az Eger Sikeréért Egyesület. Februárban Sike András az 1998-as szöuli olimpia bajnoka, a magyar kötöttfogású birkózó válogatott szövetségi kapitánya csatlakozott az egyesületünk tagságához.

Egri születésűként a mai napig rendszeresen megfordulok a városban. Itt születtem, itt kezdtem el sportolni, itt él édesanyám. Városszerte nagyon sok pozitív jelzést kaptam az Eger Sikeréért Egyesület munkájáról, így magam is szívesen csatlakoztam a tagsághoz, hogy közösen tegyük még sikeresebbé Egert – fogalmazott az olimpiai bajnok-birkózó.

Nagy öröm számunkra, hogy Sike András csatlakozott tagjaink közé, hiszen a kiváló sportember és edző, nem csak a város, hanem az egyetemes birkózósport ikonikus alakja is. András segítségével tovább népszerűsíthetjük egyesületünket és annak tevékenységét a város lakói, illetve a megyeszékhelyre látogató vendégek körében – mondta el Forgó János az egyesület elnöke.

Sike András 1965-ben született Egerben. Szülővárosában kezdett el birkózni a hetvenes évek közepén. 1982-ben igazolt a Ferencvároshoz, amelynek színeiben a legnagyobb sikereit aratta. 17 évesen került a fővárosba, és hamarosan a juniorok között Európa- valamint világbajnoki érmeket szerzett. 1985-ben már magyar bajnok volt, és bekerült a felnőtt válogatott keretébe is. Az 1988-as norvégiai kontinensviadalon szerezte meg első felnőtt érmét világversenyen, majd ezt követően a szöuli olimpián – a döntőben a bolgár Sztojan Balovot legyőzve –, olimpiai bajnoki címet szerzett a kötöttfogású birkózók 57 kg-os súlycsoportjában. 1989-ben és 1991-ben világbajnoki bronz, az 1990-es poznani Európa bajnokságon pedig ezüstérmet harcolt ki.  Sike András hatszoros egyéni magyar bajnok (1985, 1986, 1988, 1991, 1992, 1993).

1988-ban a Testnevelési Főiskola Továbbképző Intézetében szerzett edzői oklevelet, majd az FTC ifjúsági csapatának, 1999-től pedig a felnőtt csapatának edzője és a birkózó szakosztályának-vezetője lett. 2015 szeptemberében kinevezték a magyar kötöttfogású válogatott szövetségi kapitányának. Edzőként további sikereket ért el, az ő nevéhez fűződik Bácsi Péter világbajnok és Fodor Zoltán olimpiai ezüstérmes felkészítése is.