Balogh Erika Jászai Mari-díjas színésznő az Eger Sikeréért Egyesület tagja

3

Mára, Balogh Erika Jászai Mari-díjas színésznőt is tagjaink között tudhatjuk. Az Aranytíz Kultúrház igazgatója 1981 és 1993 között a Thália Színház, illetve az Arizona Színház tagja volt. 1993-tól dolgozott a Várszínházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, az Újpest Színházban, illetve Budapesten a Karinthy Színházban. 1998-tól 2008-ig a kecskeméti Katona József Színház tagja volt.  A kitűnő színésznőt 2006-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Balogh Erika 2008-tól az Aranytíz Kultúrház ügyvezetője. 2012. augusztus 20-án megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Színpadi szerepei mellett a filmvásznon is rendszeresen láthatjuk, olyan alkotásokban, mint a Cyrano, a Gyertek el a névnapomra, a Szamba, vagy a Hídember.

„Magam is sokszor járok Egerben, illetve a lipicai lovak szerelmeseként a közeli Szilvásváradon is gyakori vendég vagyok, így nagy örömmel bólintottam rá a Karsai-Nagy Zoltán invitálására, hogy lépjek be az egyesület tagjai közé. Az Eger Sikeréért Egyesület eddigi eredményei és jövőbeli tervei inspiráltak ebben leginkább. A közeljövőben szívesen segítem az egyesület munkáját céljaik elérésében, hiszen ahogyan magam is vallom: egy dolog biztosan összeköt bennünket – a tenni akarásban megnyilvánuló elkötelezettségünk Egerért.”