Pénteken kezdődik az öt napon át tartó Egri Klasszikus Film Maraton, amelyről szerdán tartottak sajtótájékoztatót az Uránia Filmszínházban.
A pénteken kezdődő programmal kapcsolatos sajtótájékoztatón Habis László polgármester elmondta, fontosnak tartja, hogy a fiatal generáció megismerje az elmúlt évtizedek legsikeresebb alkotásait.
– Ha már a családok évét éljük, akkor ez egy többgenerációs program is lehet. A filmarchívum jóvoltából több alkotás megújult formában látható majd. Ilyen lesz a Mephisto is, amely látványosabb, izgalmasabb lesz, mint az eredeti – fogalmazott a város polgármestere. Habis László hozzátette, nagyon fontos, hogy az egri fiatalok, a középiskolások és az egyetemisták is megnézzék ezeket a filmeket, hiszen ezek maradandó, időn átnyúló értéket képviselnek.
A vetítések többségét az Uránia Filmszínházban tartják, ahol az alkotásokat kapcsolódó DVD és könyvvásárt kíséri. A Sándor Imre utcában filmes plakátokból álló különleges sétányt alakítanak ki.
Berényi Tamás, az Agria Film Kft. ügyvezetője, az Eger Sikeréért Egyesület alelnöke elmondta, a Kepes Intézet előtt szabadtéren, nagy vásznon is megtekinthetők majd a filmek. Olyan klasszikus alkotásokat nézhetnek meg itt az érdeklődők, mint a Sose halunk meg, A nagy Kékség, vagy Mephisto. Berényi hozzáfűzte, kiegészítő programként lesz egyebek között szabadtéri plakát- és werkfotó kiállítás is.
A Klasszikus Film Maraton kapcsán több híresség is ellátogat a helyszínre. Az érdeklődők találkozhatnak a méltán világhírű Claudia Cardinale olasz színésznővel, illetve Katinka Faragóval, Szabó Istvánnal, az augusztus 20-án Eger díszpolgárává avatott Koltai Lajossal, valamint Koltai Róberttel is.
Az Egri Klasszikus Film Maraton tehát szeptember 7-én, pénteken kezdődik, és szeptember 11-én, kedden zárul.