Kovács Cs. Tamás

Történész, városi képviselő, vízilabda játékos, játékvezető, alapítótag

kovacstamas

Fotó: Berán Dániel

Kovács- Csatlós Tamás 1989-ben született tősgyökeres egri családban. Édesapja – szintén Tamás – korábbi vízilabda játékos, egyéni vállalkozó, jelenleg az Egertermál Kft munkatársa. Édesanyja Rita egykori kiváló röplabdázó, az egri Markhot Ferenc Kórház Újszülött Osztályának főnővére. Három testvére van, édesapja első házasságából Patrícia, valamint nővére Orsi és húga Anna

A dr. Kemény Ferenc Általános iskolába járt, majd ezt követően az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskolában végezte tanulmányait. Az Eszterházy Károly Főiskolán 2012-ben kiváló minősítéssel alapszakos történészi végzettséget szerzett. A mesterfokozatot szintén kiváló eredménnyel szerezte meg ugyanitt, 2014-ben. Kutatási területe a 20. századi magyar történelem. Publikációi a zsidóság, az antiszemitizmus és a Holokauszt témakörében jelentek meg ez idáig. 2016-tól PhD hallgató az Eszterházy Károly Egyetemen.

A családjában nagy hagyományokkal bír a sport szeretete. Nem véletlen, hogy 4 éves kora óta alig telt el úgy nap, hogy ne lett volna az uszodában. Édesapja, nagybátyja, unkatestvére és nővére szintén vízilabdázott vagy a mai napig aktív játékos. Nem véletlen, hogy Tamás is 10 éves koráig versenyszerűen úszott, majd átigazolt a vízilabda sporthoz. Játékos pályafutása során, több korosztályos válogatottnak volt tagja. Többször szerephez jutott az élvonalban a felnőttek között, tagja volt a magyar bajnoki bronzérmes egri együttesnek. Eredményei közül kiemelkedik, hogy kétszeres ifjúsági magyar bajnok, ifjúsági kupagyőztes, valamint Komjádi Kupa bronzérmes. Jelenleg is aktív játékos, a helyi egyetem másodosztályú csapatának színeiben szerepel hétvégéről hétvégére.

2010 óta a medence parton, mint játékvezető is tevékenykedik. 2011-ben mindössze 22 esztendősen kapott lehetőséget arra, hogy a világ egyik legjobb férfi első osztályú bajnokságában: a magyar élvonalban is bemutatkozhasson, mint játékvezető. Azóta rendszeresen vezet mérkőzéseket az első osztálytól egészen a legkisebbekig. 2017 óta nemzetközi játékvezető is, célja, hogy a jövőben méltó módon képviselje a magyar vízilabdasportot a medence parton.

A történelem, a sport, a játékvezetés mellett mindig is érdeklődött a közügyek, a politika világa iránt. 2012-ben a Heves Megyei Önkormányzati Hivatalban, mint alelnöki asszisztens dolgozott.  2014-ben lakókörzetében – az Egri 05-ös számú választókörzetben – egyéni mandátumot szerzett és ez által tagja lett Eger Megyei Jogú Város képviselő testületének. A testület legfiatalabb tagjaként megbízták a Városképi és Környezetvédelmi Bizottság elnöki teendőinek ellátásával, valamint a Városimázs Bizottság tagjaként is bizalmat kapott.

Széleskörű érdeklődését, munkabíró képességét mutatja, hogy a képviselőség mellett 2014-től, mint projektmenedzser dolgozott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft-nél, 2015-től pedig a Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. tanácsadója is.

Nagy tisztelettel és Egerért való tenni akarással fogadta a felkérést az Eger Sikeréért Egyesület titkári feladatainak ellátására: „mert Egerért megéri!”