Habis László

Közgazdász, Eger város polgármestere, alapítótag

habislaszlo

Kép forrása: www.eger.hu

Egerben született, szülei megbecsült pedagógusként oktatták-nevelték az egriek generációit. Két felnőtt gyermeke van, László és Helga. Közgazdasági szakember, több mint 40 éve dolgozik a közigazgatásban. Eger polgármestereként immáron a harmadik ciklusban szolgálja városát.

2010 és 2014 között országgyűlési képviselő, az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság alelnökeként dolgozott a Parlamentben.

Gimnáziumi tanulmányait a Gárdonyi Géza Gimnáziumban végezte 1970-1974 között, majd ezt követte a Kereskedelmi és Vendéglátó ipari Főiskola Budapesten, ahol vendéglátó ipari üzemgazdász szakon tanult 1974 és 1977 között.

1986-1988 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem– idegenforgalmi szakközgazdász hallgatója. 1997-1999 között pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Európa tanulmányok – Európa szakértői képzésén vett részt.

Politikai, közéleti tevékenységei közül kiemelkedik, hogy az Egri Lokálpatrióta Egylet elnöke 1996-tól. Országgyűlési képviselő volt 2010-2014 között és az Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottság alelnökeként is tevékenykedett. Ebben az időszakban az Országgyűlés KDNP frakció – frakcióvezető helyetteseként is dolgozott.

Hatalmas munkatapasztalata van. Néhányat megemlítve:

  • 1973-1979 Heves Megyei Tanács Kereskedelmi Osztály, Eger – Vendéglátó-idegenforgalmi főelőadója
  • 1979 -1981 Heves Megyei Tanács Kereskedelmi Osztály, Eger – Megyei Kereskedelmi Felügyelőség-vezetője
  • 1981-1990 Heves Megyei Tanács, Kereskedelmi Osztály Eger – osztályvezető-helyettese
  • 1990-1994 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – gazdasági alpolgármestere
  • 1994-1998 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – általános alpolgármestere
  • 1998-2003 Raiffeisen Bank Rt., Eger – fiókvezetője
  • 2003-2005 Raiffeisen Bank Rt. Észak-magyarországi régió – régióvezető-helyettese
  • 2005-2006 Raiffeisen Bank Rt. Önkormányzati Üzletág, Kelet-Magyarország – értékesítési vezetője
  • 2006 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – polgármestere
  • 2010 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – polgármestere
  • 2014 Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata – polgármestere
  • 1997 Századvég Politikai Iskola – tanára
  • 2002 Egri Fertálymesteri Testületi tagja

Díjai, elismerései:

  • 2011 „Az Év Polgármestere”- díj
  • 2011 “Heves Megye Gazdaságáért” – díj
  • 2014 “Idősbarát polgármester” – díj