Dr. Meszéna Balázs

Az EVAT Zrt. igazgatóságának elnöke
Kép11982-ben született. Jogász és igazgatásszervező végzettségű szakember.  Dolgozott a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Elektronikus  Közszolgáltatások Központi Hivatala, az Országgyűlés Hivatala és a  Miniszterelnökség kötelékében is.

Az egri Eszterházy Károly Főiskola Gazdasági Tanácsának EMMI által  delegált tagja volt.

Részt vett a 2013-as Budapesti Vívó Világbajnokság  Szervezőbizottságának munkájában. 13 évig versenyszerűen vívott a  Vasas Sport Egyesületben.

2014 decembere óta az EVAT Zrt. igazgatótanácsának elnöke.

Legfőbb törekvése, hogy a többévnyi államigazgatásban eltöltött  tapasztalatát hasznosítsa az egri vagyongazdálkodás hatékonnyá tétele  érdekében.