Dr. Homolya Róbert

MÁV Zrt. elnök- vezérigazgatója, jogász, alapítótag

1977. április 5-én született Egerben. A Kecskeméti Piarista Gimnáziumban érettségizett 1995-ben. 2000-ben szerzett diplomát az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

2000 júniusától az Enczi és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédjelöltje. 2004 októberétől a Homolya Ügyvédi Irodában irodavezető ügyvéd egészen 2010-ig. Ebben az évben nevezik ki a Közbeszerzések Tanácsának alelnökévé és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség végrehajtási elnökhelyettese lesz két éven keresztül. 2012-től a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. jogi főigazgatója. Ezzel párhuzamosan 2013-ig Miniszterelnökség Fejlesztési Irodát vezető helyettes államtitkár. 2014-2015-ig a Miniszterelnökség politikai főtanácsadója, miniszteri biztos és a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság elnöke 2016-ig. A Miniszterelnökségen kormánybiztos 2016-tól. 2017-ben választották meg a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, közlekedéspolitikáért felelős államtitkárává. 2018-tól a MÁV Zrt. elnök- vezérigazgatója.

Szakterületei: közbeszerzési jog, állami támogatások joga, társasági jog, pénzügyjog, sajtójog, államigazgatási jog, építési jog, szellemi alkotások joga.

Nős, családos ember, egy gyermek édesapja.